A Születés Hete a Társaság a Várandóság és Anyaság Megszenteléséért
/TAVAM/ szerveződés fontos- immár ötödik éve folyamatosan megrendezett
kulturális, tájékoztató és szakmai programsorozata. Idén május 7- 13- ika
között zajlottak az események.
Célja, hogy a várandósok, mamák, gyerekek és az erősebb nem képviselői
is széles körben kapjanak tájékoztatást az alternatívákról a várandósággal,
szüléssel és születéssel kapcsolatban.
Tapolcán immár harmadik esztendeje került megrendezésre a Születés
Hete- május 7- 10- ike között.
Országszerte azon fáradozott- ez
idő alatt különböző programok keretében- szülészorvosoktól a homeopatákon át a
védőnőkig minden szakember, hogy szorongás- és bizonytalanságtól mentes
időszakban teljenek a születésig vezető napok.
57 település 154 helyszínén
kilencszáznál is több program, valamint közel négyszáz- szülészorvosoktól a
védőnőkön át a homeopatákig- szakember fáradozott ez idő alatt, hogy
felvilágosítás útján szorongástól mentessé tegyék a szülésig vezető utat.
Városunkban május 7- én a Városi
Kórházban Nyitott szülőszoba várta az érdeklődőket, délután az ART Mozi adott
otthont a Kistesóm született gyermek rajzpályázat eredményhirdetésének. 3
óvodából 13 kedves pályamű érkezett, amelyből négyet díjaztak.
Baba- mamatorna- és jóga,
valamint babamasszázs helyszíne volt a következő két nap folyamán a Városi
Rendezvénycsarnok.
Május 10- én Szülők leszünk
címmel középiskolásoknak tartottak felvilágosító előadást a Tamási Áron
Művelődési Központban, amit a Baba- mama Klub kerekasztal beszélgetése
követett- Lenner Lászlóné védőnő vezetésével.
Búcsúzóul álljon itt Reményik
Sándor: János evangéliuma című versének két sora:
„A gyermek, a nő örök anya-álma,
Szív-alatti sötétből kicsírázott”
|