A hétvégétől- június 23-tól
augusztus 26-ig- a balatoni vasútvonalakon a nyári menetrend szerint közlekednek
a vonatok. Ez idő alatt több vonattal utazhatnak a Balaton déli, illetve északi
partjához. A Desiro-motorvonatok komfortos utazást biztosítanak
Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca útvonalon, a dél-balatoni vasútvonalon
pedig a felújított német személykocsik nyújtanak kényelmesebb utazást.
Budapest-Déli
pályaudvar – Nagykanizsa – Keszthely vasútvonal
A Balaton déli partján – a korábbi évek tapasztalatai
alapján – a megnövekedő utazási igények kielégítése érdekében a téli
menetrendhez képest több kocsi és vonat áll az utas-közönség rendelkezésére.
Nemzetközi összeköttetések, lehetőségek:
•
Budapest – Nagykanizsa – Murakeresztúr – Zagráb útvonalon a
Maestral nemzetközi gyorsvonat,
•
Budapest – Nagykanizsa – Gyékényes – Velence között a
Venezia EuroNight és a Goldoni InterCity vonat,
•
Kassa – Miskolc - Keszthely között a Hernád InterCity
vonat,
•
Bécs – Szombathely – Keszthely között – az immár naponta
közlekedő gyorsvonat.
Minőségi távolsági összeköttetések (InterCity - vonatok)
•
Kanizsa-Zala InterCity vonat közlekedik Budapest –
Nagykanizsa/Keszthely között,
•
Szent István InterCity és a Goldoni EuroCity vonat belföldi
része Budapest – Keszthely útvonalon,
•
Vasárnapi napokon a Helikon-Mura InterCity
Nagykanizsa/Keszthely – Budapest útvonalon közlekedik.
Standard távolsági forgalom: (gyorsvonatok)
•
Budapest – Nagykanizsa –
Keszthely között 5 pár vonat,
•
Pécs – Fonyód – Keszthely –
Celldömölk/Szombathely útvonalon 2 pár vonat,
•
Sátoraljaújhely – Budapest –
Keszthely között 1 pár vonat közlekedik.
•
További 1 pár vonat Szeged –
Budapest – Fonyód között, helybiztosítással közlekedik,
•
Közvetlen gyorsvonatok szállítják
az utasokat Záhony (Debrecen) – Balatonszentgyörgy és Miskolc – Balatonszentgyörgy
között,
•
Naponta további 1 pár gyorsvonat
Budapest – Fonyód útvonalon,
•
Egy vonatpár hétvégénként Győr –
Komárom – Székesfehérvár – Siófok között biztosítja a közvetlen összeköttetést,
bekapcsolva
Komáromot és Székesfehérvárt is. A vonatnak Székesfehérváron csatlakozása lesz
az északi part felé és felöl is.
Regionális forgalom: (személyvonatok)
Székesfehérvár –
Balatonszentgyörgy között a vonal belső forgalmát 15 pár regionális személyvonat
szolgálja ki, biztosítva a távolsági forgalomban közlekedő vonatokra a ráhordást
és a leosztást is.
A hétvégi utas-áramlatok figyelembevételével pénteken a
délutáni és szombati napokon a délelőtti órákban a Balaton felé, míg vasárnap a délutáni
órákban a főváros felé biztosít a vasúttársaság gyakoribb eljutási lehetőséget.
Balatonszentgyörgy –
Tapolca – Ukk vasútvonal
Nemzetközi összeköttetések:
•
Bécs – Szombathely – Keszthely között immár naponta
közlekedik gyorsvonat.
Minőségi távolsági összeköttetések (InterCity -
vonatok)
•
Batsányi InterCity vonat Budapest – Tapolca – Keszthely
útvonalon,
•
Kanizsa-Zala InterCity vonat közlekedik Budapest –
Nagykanizsa/Keszthely között,
•
Szent István InterCity és a Goldoni EuroCity vonat belföldi
része Budapest – Keszthely között,
•
Vasárnapi napokon a Helikon-Mura InterCity
Nagykanizsa/Keszthely – Budapest útvonalon közlekedik.
Standard távolsági forgalom: (gyorsvonatok)
•
Pécs – Fonyód – Keszthely –
Celldömölk/Szombathely útvonalon 2 pár vonat,
•
Celldömölk - Tapolca között 3 pár
vonat,
•
Szombathely – Tapolca – Budapest
között 1 pár vonat,
•
Budapest – Nagykanizsa, Keszthely
útvonalon 5 pár vonat,
•
Sátoraljaújhely – Budapest –
Keszthely útvonalon 1 pár vonat közlekedik.
Regionális
forgalom: (személyvonatok)
Mivel a
vonal Tapolcán és Balatonszentgyörgyön csatlakozik a déli part 30 sz. és az
északi part 29. sz. vonalához, a regionális forgalomban közlekedő vonatok
feladata az ezen vonalakhoz való csatlakozások biztosítása. A vonal belső
forgalmát és a csatlakozásokat összesen 23 pár regionális személyvonat
szolgálja ki.
Budapest –
Székesfehérvár – Tapolca vasútvonal
Minőségi távolsági összeköttetések (InterCity -
vonatok)
•
Batsányi InterCity vonat Budapest – Tapolca – Keszthely
útvonalon,
•
Tihany InterCity vonat Budapest – Tapolca között.
Folytatás a 2. részben!
Budapest,
2007. június 22.
MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatóság
(kiadta: Kavalecz Imre)
|