Ahogy arról már hírt adtunk a Kedves Olvasóknak a Tóth Boglárkával /Tamási Áron Művelődési Központ rendezvényszervezője/ készített interjúban, a TAPOLCAI NYÁR 2007 programsorozat keretében, július 29- én lépett volna föl a helyi Viziszínpadon a népszerű előadóművész- Somló Tamás. Külföldi elfoglaltsága miatt azonban visszamondta a fellépését.
Helyette- hála Tóth Boglárka és az intézmény rugalmasságának és kreativításának, máris megvan az új fellépő, helyesebben fellépők.
Tehát 2007. július 29- én este 20 órától a Daniel Speer Brass szórakoztatja a nagyérdeműt, akik rézfúvós hangszereikkel adnak majd elő népszerű melódiákat.
"Tanulmányaikat
valamennyien a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán végezték. A
zenekar repertoárja öt évszázad muzsikájából merít. Reneszánsz és barokk
művekkel, klasszikus, romantikus valamint kortárs szerzők darabjaival koncerttermekben,
templomokban, kastélyokban szerepelnek. A számos sikeres hazai hangverseny
mellett többször turnéztak Ausztriában és Németországban . A Daniel Speer Brass
szép sikereket ért el Szófiában, Berlinben, Párizsban, Bukarestben, valamint
Stuttgartban, két ízben is.
A Magyar Rádió
és a Magyar Televízió is készített velük felvételeket. Az együttes a nyilvános
hangversenyek mellett gyakran játszik diákoknak. Ezek a hangszerbemutatóval
kidolgozott házi hangversenyek, a gyerekek zenei nevelését segítik elő játékos
formában. A zenekar több ízben vett részt a Nemzeti Filharmónia „Ifjúsági
bérlet” hangversenysorozatain.
Az együttes
hangzását 1997 óta Péter Zoltán (dobok)
játéka színesíti, aki érzékletesebbé teszi egyes komolyzenei darabok (pl.
reneszánsz táncok), valamint a könnyedebb hangulatú zeneszámok ritmikai
világát. A komolyzenei programokat jazzfeldolgozások, indulók, polkák,
ragtime-ok, filmzenerészletek színesítik. A show produkciókban kuriózum a
hangszeres játék közbeni mozgás.
Az „Operált
operák” című műsor látványos jeleneteiben a jelmezek és a paródikus hangvétel
együtt nevetteti meg a közönséget. Hasonlóan épül fel a „Jazz show” is. E
műsorok nagyon kedveltek protokolláris rendezvényeken, így fogadásokon,
kongresszusokon valamint partikon vagy bálokon. Szabadtéri fesztiválokon 2003.
óta ifj. Katona Tamás játszik – állandó
vendégművészként a zenekarban. Hazánk legifjabb, s talán legtehetségesebb blues
gitárosával így megszólalhatnak a koncerteken blues, blues-rock, soul, filmzene
vagy western átiratok is. Ezt a sokszínű arculatot a megjelent kazetta és CD
felvételek mutatják be. Az igényesség és a közönség szeretete jellemzi a Daniel
Speer Brass muzsikáját és gondolkodását."
Jelölt szöveg forrás és fotó: www.dsb.hu/kereteslap.htm