Mint azt a Tegyünk a Földünkért! rendezvénysorozat
programjaként zajlott eseményen megtudtam, a Föld Napjának az alapgondolata egy
amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes agyából pattant ki.
1970. április 22-én került sor az első megmozdulásra, kb.
25 millió amerikai aktivizálásával, hogy ily módon hívják fel a figyelmet Földünk vészesen romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzanak a vizeket katasztrofálisan
szennyező hulladéklerakók, a természetes élőhelyek eltűnése, bizonyos fajok kiirtása
és a levegőnket károsan szennyező közúti közlekedés ellen.
18. esztendeje- április 22- ike- hazánkban is a Föld
Napjának ünnepe.
Tapolca Város Önkormányzata és a Tapolca Városi
Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. rendezésében megvalósult Tegyünk a Földünkért!
rendezvénysorozat április 19- én került lebonyolításra településünkön, melynek
a Fő tér szolgált helyszínéül.
A rapszodikus- esős- szeles- napos- időjárás ellenére szépszámú "bicajos" gyűlt
össze a kerékpáros felvonulásra, amelyhez menet közben is bárki csatlakozhatott
a Városi Rendezvénycsarnok- Keszthelyi út- Deák Ferenc utca- Fő tér- Kossuth
Lajos utca- Juhász Gyula utca- Halápi út- Köztársaság tér- Ady Endre utca-
Iskola utca- Fő tér útvonal közben.
Kiemelt jelentőséggel bírt az ÖKO- Pannon Kht. országjáró
road show-ja, amelyet a Remondis Tapolca Kft.- vel és Tapolca Város
Önkormányzatával közösen szerveztek.
A látványos megmozdulás a szelektív hulladékgyűjtést
hivatott népszerűsíteni úgy a fiatalabb generáció, mint a teljes lakosság
körében, oly módon, hogy programjuk segítségével egy környezetvédő gondolkodás alakuljon
ki a polgárok körében.
A road show tapolcai állomásán is figyelemfelkeltő
formában, interaktív játékok segítségével hívták fel a Kht. szakavatott
munkatársai a jelenlévők figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és annak
újrahasznosítási folyamatának fontosságára.
Környezetünk védelme érdekében mindent el kell követnünk,
ezzel a módszerrel pedig mindnyájan sokat tehetünk Földünk és szűkebb "világunk" megóvása érdekében.
Hogy miért is fontos a felgyülemlett hulladékaink szelektív
gyűjtése, azt ragyogóan szemléltette a Fő téren felállított Rend/m/ező, de
hasznos információk birtokosa lehetett az a gyermek, aki felhasználta az Öko-
fa /bal oldali fotó/, a Tudás kerék /alsó, jobb oldali fotó/ vagy a Hasznosító Torony /jobb oldali fotó/ hasznos információit.
Emellett a résztvevők rendőri irányítás mellett részesei
lehettek kerékpáros ügyességi versenynek, aszfaltrajz- versenynek, de
önismereti tesztet is kitölthettek.
Az elzárt területen standok árusai, bicikli szerviz és
utcazene is fogadta a járókelőket, valamint a plakátversenyre érkezett
pályaműveket is megtekinthették a kíváncsiskodók, érdeklődők.
A rendezvényen egész délelőtt értékes ajándékok is
kisorsolásra kerültek.
A rendezvénysorozat 2008. április 22- én folytatódik. A
Föld Napján arra invitálják a szervezők a lakosságot, az iskolák osztályait és
a civil szervezeteket, hogy közös szemétszedés keretében győzzék le a
szemetelőket!
11 és 13 órától Tapolca város különböző területein kerül
majd sor szemétszedésre.
2008. április 21- 25- ike között pedig a Tamási Áron
Művelődési Központ I. emeleti aulájában az általános iskolások- Föld Napjára
készített- pályaműveiből nyílt kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.
További fotók az április 19- i rendezvényről
Nagy sikert aratott a rendőri irányítás mellett megrendezett kerékpáros ügyességi verseny.
Cseh Diána, településünk sportszervezője 1+ 2 /kis/ keréken gyakorolt- sikerrel!
Voltak vállalkozó szellemű gyerekek, akik önismereti tesztet is kitöltöttek.
... végül életképek a Tegyünk a Földünkért! rendezvénysorozat tapolcai programjairól.
|