2009. március 29- én Tapolca polgárai időközi polgármester- választáson fogják eldönteni, hogy a jövő évi országgyűlési választásokig ki vezesse településünket. Elsőként CSÁSZÁR LÁSZLÓ agrármérnök, közgazdász, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség jelölte mutatkozik be a Kedves Olvasóknak. Császár László 1962- ben született. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem elvégzése után 1988- ban került Tapolcára. 1991 őszéig agrármérnökként dolgozott a tapolcai Szent György- hegy MGTSZ- ben, majd a második diploma megszerzése után főkönyvelő lett egy építőipari vállalkozásnál.Felesége vállalkozó, a családi könyvelő irodát vezeti, két gyermeke közül az egyik egyetemista, a msáik gimnáziumi tanuló.1998 óta Tapolca 4. számú választókerületének önkormányzati képviselője, 1998 és 2006 között a város alpolgármestere.Napjainkban a Veszprém Megyei Önkormányzat Elnöki kabinetjének vezetője.- Miért épp Önre esett a választás? - Nem sok idő telt még el Ács János barátunk, polgármesterünk tragikus halála óta. Mint tudjuk, a 2006- os önkormányzati választások után én voltam az egyik alpolgármester- jelölt. Közben Lasztovicza Jenő /fotón- középen/ a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke lett. Szüksége volt egy olyan segítőre, aki kellő rutinnal és rálátással rendelkezik az önkormányzati dolgok terén. Emellett bizalmi embere is voltam, 2005- től kampányfőnökeként tevékenykedtem. Ács János polgármester úrral egyeztetve döntöttünk úgy, hogy követem a "megyébe" Lasztovicza urat, hogy legyen kire támaszkodnia ezen a szakterületen.1998 óta önkormányzati képviselőként, 1998 és 2006 között alpolgármesterként dolgoztam- tehát kellő ismerettel kapcsolatrendszerrel tudtam őt segíteni. A helyi Önkormányzattal, Ács János polgármester úrral is jó viszonyban voltunk, egészen a decemberben bekövetkezett haláláig.A politikai múltam, képességeim, tapasztalatom megfelelt erre a feladatra. Ugyan két évre "kiszakadtam" a város vérkeringéséből, de ez inkább a külső kapcsolataimat erősítette. Úgy gondolom, pozitívum, ha több szálon kapcsolódhat a város a megye, valamint a régió irányába, vagy éppen az országos politikai milliőbe.Az elnök úr közvetlen munkatársaként én is beleláttam ezekbe a dolgokba, folyamatokba. Így kért fel a FIDESZ-MPSZ, hogy legyek az ő polgármester-jelöltjük... amire én rövid gondolkodás után IGEN- t mondtam.- Tapolcát sokan narancssárga városnak nevezik. Ebből kiindulva Császár László hátradőlhet a székében, hiszen "tuti befutó"? - Az, hogy a településünk mennyire narancssárga, ki fog derülni március 29- én. Nyilván, hogy az előzetes felmérések és a "papírforma" alapján nekem van a legnagyobb esélyem a másik három polgármester- jelölttel szemben. Azt a munkát, amelyet egy ilyen kampány során el kell végeznünk, mi tisztességgel elvégeztük. Ez nem jelenti azt, hogy hátradőlve várjuk azt a bizonyos sültgalambot... Mi, én- hiszünk a sikerünkben, de a választópolgárokkal is el kell hitetnünk, hogy egy hiteles programmal állunk elő, amelyet el tud fogadni a lakosság is, és ezáltal úgy dönt, hogy támogat bennünk, ránk adja le a voksát március 29- én. Úgy érzem, Tapolcára nem jellemzőek a politikai csatározások, a város, a lakosság érdekeit tartjuk szem előtt. Választások idején kicsit forr a levegő... de ez így természetes. "Ellenfeleim" közül- Lévai Józseffel már a harmadik ciklus óta együtt dolgozom, komolyabb pengeváltás nem volt közöttünk... és szerintem a jövőben sem lesz. - A város utcáit járva komoly vizuális háttérmunka folyt a közelmúltban, de a médiumokat is maximálisan igénybevették. Mindez pártpénzből vagy magántőkéből lett finanszírozva? - Természetesen vannak támogatóink és segítőink, de nekem is áldoznom kellett a siker érdekében. Köztudott, hogy a választásoknak is van már forgatókönyve. Az USA- ból begyűrűzött trendet követve, hazánkban, szűkebb pátriánkban is alkalmazzuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Meg kell szólítani a választókat, rögzíteni kell a polgárokban, hogy március 29- ikén kire is adják le szavazatukat. Ehhez igyekszünk minden lehetséges forrást igénybevenni. Mindez pénzbe kerül, amit központi forrásból, valamint magántőkéből biztosítunk. Áldozat nélkül nincs siker. - Már szólt a realitás talaján megfogalmazott programról. Fő irányvonal? - Az egyik fő célkitűzésünk, hogy a pályázataink sikeresek legyenek. A város rehabilitációs terve sínen van, a déli elkerülő út meghosszabbítása és azok a fejlesztések, amik már a korábbiakban eldőltek /pl.:Kazinczy F. Á. I. felújítása/- ezek több száz millió forintos beruházások- nos, ezeknek a kivitelezése, befejezése. Van saját erő- 1 milliárd Ft kötvények kibocsátásából, ami ezen pályázatok önerejét biztosítja. Emellett fontos szegmens a jelenlegi válságos időszakban a munkanélküliség kérdésköre. A gazdasági szférába kell invesztálni, hogy legalább megtartsuk a már meglévő munkahelyeket, lehetőség szerint pedig újakat teremtsünk. Nem konkrétan termelőüzemet kellene fenntartani a városnak, hanem biztosítani a hozzátartozó infrastruktúrát, társadalmi környezetet, hogy idevonzzuk a befektetőket, illetve a helyi és környékbeli vállalkozókkal valósítsuk meg mindezt. Másik kitörési pont a laktanya. Meghirdettük értékesítésre, érdeklődő van rá, bizakodóak vagyunk. Ezek rövidtávú feladataink, emellett működtetnünk kell az önkormányzati intézményrendszert- mert ezt a válságos időszakot nekünk is túl kell élnünk. - Ne feledkezzünk meg a családról és az "ütőképes" csapatról... - Családom maximálisan segít, támogat mindenben, toleránsak. Természetesen ez kölcsönös. kell, hogy jusson idő a gyermekekre, feleségre és rokonokra. Sőt, sportvonalon is remek baráti társaságot tudhatok magam mellett. A Képviselő- testület döntő többségével már hosszú évek óta- összhangban- együtt dolgozunk, beleértve az ellenzéki képviselőtársaimat is. A hivatali dolgozókkal is jó a munkakapcsolatom. - Tervek, célok? - Az ember életében vannak kevésbé kitaposott ösvények. 1998- ban elfogadtam egy felkérést, amely meghatározta életem további folyását. 2006- ban egy újabb kihívás történt- a Veszprém Megyei Közgyűlés vérkeringésébe kerültem... és itt a legújabb feladat, amelyet tudásom legjavával kell megoldanom... megoldanunk. - Ars poetica? - Mivel egy önkormányzati ténykedés csapatmunka nélkül elképzelhetetlen, én már 1998 óta Széchenyi István gondolatait tartom hitvallásomnak: "Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen."
Fotók: www.vpmegye.hu; lasztoviczajeno.fidesz.hu, csaszarlaszlo.fidesz.hu Életrajz: Császár László személyes engedélyével
|