A közeljövőben elkezdődhet a
szelektív hulladékot válogató csarnok és átrakó állomás építése. Ezt hirdeti az
a tábla, amelyet pénteken (04.24-én) avattak fel a Tapolca és Zalahaláp között
található depónia területén.
Császár László polgármester
köszöntötte a megjelent vendégeket. Elmondta, hogy a tapolcai beruházás egy
időben valósul meg az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési
Szilárdhulladék-kezelési rendszer kettes részfeladataként az ajkai, pápai
válogató-átrakó csarnok építésével valamint a veszprémi válogató bővítésével és
a balatonfüredi komposztáló létesítésével.
A tapolcai gyűjtőkörzet több mint 40
településén a mintegy 19 ezer háztartásban keletkező szelektíven gyűjtött
hulladékot a válogatókban teszik – válogatással, bálázással, tömörítéssel,
tisztítással- újrahasznosításra alkalmassá.
A 950 négyzetméteres alapterületű
csarnokban évente 4000 tonna hulladékot terveznek átválogatni és
továbbhasznosításra küldeni. Maga az átrakóállomás a térségi hulladékkezelés
megvalósítását szolgálja a maga 257 négyzetméterével. A technológia tervezett
kapacitása 18 ezer tonna évente. A beruházás költségvetése 1.3 millió euró,
befejezése az idei év végére várható.
A város önkormányzata eddig is nagyon
sokat tett a depóniájáért. A legutóbbi taggyűlésen a Remondis Kft.
tulajdonosaival egy egyhektáros depóniabővítésről állapodtak meg, melyre azért
volt szükség, mert július elsejétől szigorodnak az uniós szabályok a
szemételhelyezéssel kapcsolatosan és egy ideig szüksége lesz még a városnak és
környékének lerakó állomásra is.
A tábla által hirdetett beruházás
egy olyan megyei rendszer része, amelyre már régóta várunk és amely új
távlatokat nyit a hulladékgazdálkodásban. Remélhetőleg- 2010. december 31-re- az
egész konzorcionális beruházás révbe ér és működni kezd a lakosság
megelégedésére és a környezet védelmére.
Hírforrás és fotó: Kovács Melinda önkormányzati sajtóreferens