A
nagymegyeri Bartók Béla Vegyeskar meghívásának eleget téve- 2009. május 30-án- a tapolcai Batsányi János Kórus és a Népdalkör tagjai részt vettek az évente
megrendezésre kerülő Nagymegyeri Bartók Napok programján.
A két kórus
között már régen barátság fejlődött ki, így a meghívások nem csak az ünnepségre
és a hangversenyre vonatkoznak, hanem – mint most is –, egész napos vendéglátást
jelentenek. Ez alkalommal- délelőtt- Pozsony több nevezetességét néztük
meg egy képzett és nagyon lelkes vezetővel, aki a Bartók Kórus elnökével és egy
tagjával 10 órakor várt minket. Megmutatták a várat, a koronázási Dómot, a
középkori műemlék épületek között a királyok útját, a prímási palotát, a
színházat és még nagyon sok mindent a rendelkezésre álló rövid idő alatt.
Az ebédre
Dunaszerdahelyen került sor, mivel Pozsonyból későn indultunk, arra már nem
maradt idő, hogy ott is körülnézzünk. Amint befejeztük az étkezést, Nagymegyerbe vettük az útirányt, hogy egy kis beénekléssel, pihenéssel készüljünk a
fellépésre.
A közös szám
rövid próbája után együtt vonultunk a Bartók Béla emlékműhöz. Itt egy rövid
beszéd – ezt a Nagymegyeri Önkormányzat alpolgármestere tartotta – és két dal
elhangzása közben a kórusok elhelyezték koszorúikat.
A hangverseny
18 órakor kezdődött 6 együttes közreműködésével. Elsőként a Nagymegyeri
Alapiskola Igricek gyermekkórusa énekelt. Őket a Bősi Kórus, majd a
Szombathelyi Vasutas Férfikar követte. Ezután a Lébényi Kórus lépett fel, majd
ötödikként a mi Batsányi Kórusunk. A hangverseny a vendéglátó Nagymegyeri
Bartók Béla Kórus műsorával fejeződött be. Elmondható, hogy jó színvonalú
hangverseny volt. A kórusok felkészültek voltak, a nézők-hallgatók nagyon
lelkesen tapsoltak. Úgy éreztük, hogy érdemes volt ezúttal is eljönni
Nagymegyerbe.
A hangverseny
után ugyanebben az épületben vendégeltek meg bennünket. A záró köszöntésekkor
adtuk át a Batsányi Művelődési Központ meghívását a Tapolcán rendezendő
nemzetközi kórustalálkozóra, amelyre a terveink szerint augusztus elején kerül
sor.
Az ízletes
vacsora után élőzenére táncolhattunk. Nagyon jó hangulatot teremtett a két
tagból álló együttes.
Sajnos,
viszonylag hamar el kellett jönnünk, hiszen mi utaztunk legmesszebb a kórusok
közül, és egyes tagjainknak vasárnap komoly programja volt.
Elmondhatjuk most is, hogy sok kedves emlékkel gazdagodtunk és jó volt
ismét érezni a minket körülvevő őszinte barátságot, szeretetet.
A nagymegyeri élménybeszámolóért és fotókért köszönet Csaba Dezsőnek, a Batsányi Kórus vezetőjének.