Győrújbarát legjobbjaival kellett megküzdeni a hétvégén a Tapolca VSE női kézilabdázóinak. Hullámzó játék, hol az egyik, hol a másik együttes ragadta magához a vezetést... végül maradt az igazságos pontosztozkodás.
Tapolca VSE- Győrújbaráti KSC 19:19 (7:11)
Tapolca, 150 néző Vezette: Bencsik, Pánczél
Tapolca: Gál- Zalatnay3, John, Bedics, Vitos 3/1, Guba 8/2, Simon 5 Cserék: Bogdán, Erdei (kapusok)-Földi, Szalai, Rudolf, Nagy, Palugyai Edző: Antal Edit
Kiállítások: 4 perc, ill. 6 perc Büntetők: 6/3, ill. 3/0
A
megfiatalított tapolcai csapat nagyon megilletődötten, izgatottan,
görcsösen kezdte a játékot első hazai mérkőzésén a rutinos,
átlagéletkorban lényegesen idősebb győri, győrújbaráti hölgyek ellen.
Ez az egész első félidőre rá is nyomta a bélyegét. Nem állt össze a
védekezés, ezért kapusteljesítmény sem volt, a támadások befejezése
türelmetlen, pontatlan volt. Ziccerhelyzetben hibák, jó
kapusindítást és társindítást nem tudtuk megszerezni, s ezekből
rendszerint az ellenfél fejezett be pontosan. Így az első félidőre
négygólos vendégelőnnyel mentek pihenni a lányok (7:11). A második
játékrész első gólját is a vendégek lőtték, aztán a következő öt percben
a Tapolca produkált egy 4:0-ás szakaszt, amire egy gólos vendégválasz
után egy szép 5:0-ás széria, s ekkor már , a 15. percre hazai 15:13-as
vezetést mutatott az eredményjelző. Az ellenfél 5 perce következett,
melyben két gólt lőttek és 3 hetest kihagytak (Gál Natasa kapus
bravúrjainak köszönhetően). A végjátékban a 28. percig még megvolt a
kétgólos előny, de a tapolcai lányok ahelyett, hogy türelmesen, szinte
passzívig játszottak volna, gyorsan akarták befejezni az akciókat. Ezt
a rutinos rókákból álló győriek büntették, s az utolsó két gólt ők
lőtték, ezzel lett 19: 19-es döntetlen a mérkőzés végeredménye.
Mindettől függetlenül dicséretes a lányok teljesítménye, mert
küzdöttek, hajtottak, -5-ről fel tudtak állni, vezetni is tudtak a
meccs végéig, de a türelmet még tanulniuk kell. Jó: Vitos, Guba, Simon, Gál, az ellenfél legjobb lövője: Horváth 8.
Tudósító: Antal Edit- TVSE női kézilabda szakosztály felnőtt és ifjúsági csapatának edzője Fotó: www.tapolcatv.hu
|