Kapócs Tibor festőművész kiállítása- szépség, költőiség, nemes szív és lélek
"Szépség, költőiség, nemes szív és lélek. Úgy érzem, e szavakkal jellemezhetném legjobban Kapócs Tibor művészetét. Zaklatott világunkból, nyugtalan mindennapjainkból kiszakadva, jó ebbe a kedves tájkép-világba belépni, jó a varázslatos hangulatán megnyugodni. Mindannyian arra vágyunk, hogy valamiféle nyugalomban és derűben éljünk, hogy valami jót cselekedjünk, szeretetet adjunk és kapjunk. Talán ez az életérzés a művész sikere és titka"- summázta tárlat nyitó gondolatait Grünceisz László pedagógus. November 5- én a Tamási Áron Művelődési Központ adott otthont Kapócs Tibor Lehoczky-díjas festőművész kiállításának.
A képzőművészet iránt fogékony jelenlévőknek a művész-tanár egy érdekes eszmefuttatással kezdte megnyitóját, melyben arról szólt, hogy a vizualitáson alapuló rendezvények esetében személy szerint sokkal inkább megnyitó "nézést", mint beszédet tartana. Vörösváry Ákostól /Tp.-diszeli Látványtár/ és Theophile Gautiertől is a tárlathoz, a festményekhez kapcsolódó idézettel szolgált. Részleteiben, mégis ideális tömörséggel méltatta a Lehoczky-díjas festőművész munkásságát: "- A tájképfestő tulajdonképpen nem is adhatja vissza a természet benyomásait másképpen, mint a saját lelkén keresztül, amit a képein saját lelke színeivel színez ki. Kapócs Tibor tájfestészetének, ritka vonzó ereje éppen ebben a színgazdagságban, a színárnyalatok változatos alkalmazásában keresendő, amely hathatós felébresztője lehet a hangulatnak a "szellem étvágyának", amit a festőművész képei láttán érezhetünk. Megihleti bármi, akár egy-egy neves elődjének a munkája, akár egy színes fénykép. Az újragondolás, az újraalkotás itt a leglényegesebb tulajdonság, az a többlet, ami a művész sajátja, és ami hamisítatlanul egyedi vonást kölcsönöz a képeknek." A kiállítás nívóját emelte a Járdányi Pál Zeneiskola tehetséges növendékeinek előadása is.
A tárlat 2009. november 20- ig tekinthető meg a Tamási Áron Művelődési Központ aulájában.
| |