A magyar MTV nagyszabású kampánnyal készül december 1-jén,
az AIDS elleni harc világnapjára, amelynek célja a figyelemfelkeltés és a
prevenció fontosságának hangsúlyozása. A kampány első lépéseként novemberben
három vidéki és egy budapesti középiskolába látogatott el az MTV zenészekkel
illetve a Vöröskereszt munkatársaival, ahol rendhagyó osztályfőnöki órák
keretében beszélgettek a fiatalokkal a biztonságos szexuális életről, és a
betegség veszélyeiről - hiszen ők a legveszélyeztetettebb korosztály.
Zenészek csatlakoztak az MTV Staying Alive
kezdeményezéséhez
Nagykőrösre az Animal Cannibals, Dunaújvárosba az EMA Regional Awards győztes The
Kolin, Salgótarjánba a Carbonfools,
Budapestre pedig a Supernem zenekara
látogatott el hogy elbeszélgessen a fiatalokkal a megelőzés fontosságáról.
Márk, a The Kolin frontembere így nyilatkozott az eseményről: „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a
rendezvénysorozatot, fontos, hogy foglalkozzunk a témával. Mi különösen az
óvszerhasználat fontosságára hívtuk fel a fiatalok figyelmét, hiszen nincsen
olyan állapot, ami mentesíthetne bárkit is a használata alól. Az kicsit furcsa
volt, hogy egy lányosztályba ültünk be, de nagyon kedvesen fogadtak minket, a
végén szendvicset és narancslevet is kaptunk. Az különösen vicces volt, amikor
a Vörskeresztes szakember Iván kisujján mutatta be a helyes óvszerhasználat
titkát.”- tette hozzá Márk.
Az MTV kiemelt
fontosságúnak tartja a fiatalok felvilágosítását és a megelőzés hangsúlyozását
a világ minden táján - köztük Magyarországon is.A Staying Alive alapítványt tizenegy évvel ezelőtt hívta életre a
csatorna, célja a betegség megelőzése, az információ minél szélesebb körű
terjesztése, illetve a fertőzött területeknek történő segítségnyújtás.
Létrehozása óta számtalan kampány fűződik a nevükhöz, jelenleg a
legjelentősebb, e témában működő nonprofit szervezet. Az elmúlt évek alatt
olyan nevek csatlakoztak a kampányhoz, mint Kelly Rowland, Beyonce, Justin
Timberlake, Mary J Blige, Kanye West, Nelson Mandela és Bill Clinton.
Az MTV, a
Vöröskereszt és a Civil AIDS Fórum minden érdeklődőt szeretettel vár december
1-jén kedden 14.00 órától a Gödör Klubban.
Részletes program:
Egész nap:
·Óvszer
és szórólaposztás a fiataloknak.
·Ingyenes
HIV szűrés 1 órán belüli eredménnyel.
·Interaktív
beszélgetések: szexuális betegségekről, együttélés a HIV-el, egy HIV pozitív
nagymama élete, a drog és a HIV, a HIV és az AIDS, HIV-AIDS totó és
óvszerosztás
10:00 – A Magyar
Vöröskereszt AIDS prevenciós versenyének döntője, valamint a Civil AIDS Fórum
kiállításának megnyitója.
15:40 - 18:55 – Vetítés az Akváriumban:
·Járatlan
utakon - Travis McCoy, a Gym Class Heroes frontemberének közreműködésével
·Tribes
- szexuális kiszolgáltatottság Trinidad és Tobagoban
·Kelly
Rowland naplója, melyben HIV pozitív és AIDS fertőzött fiatalokkal beszélget
világszerte.
21:00 – Jambalaya koncert
További információ a Staying Alive
kampányról: www.staying-alive.org
December 1-jén AIDS Világnap a Gödör
Klubban és az MTV műsorán!