MÉG 20 NAPIG LEHET SZAVAZNI! MENTŐÁLLOMÁSOK VERSENYE - 2010
A
„Segíts okosan!” program keretében az Unilever Magyarország Kft. idén is
megszervezi a mentőállomások versenyét, amelyben az ország összes régiójából, összesen
72 mentőállomás indul a 8 x 250.000 Ft-os díjért.
A
győztesek azok a mentőállomások lesznek, akik a csoportjukon belül, a www.segitsokosan.hu weboldalon illetve a
+36-20-552-4557-es, nem emelt díjas SMSszámon keresztül a legtöbb szavazatot kapják a
verseny végéig, 2010.február 28-ig.
A
mentősök a tavalyi év sikerén felbuzdulva, ebben az évben is nagyon komolyan
veszik a versenyt, a lehető legtöbb médiumon keresztül próbálnak maguknak
szavazókat toborozni, hiszen minden forintra nagy szükségük van.
Idézet
az egyik tavalyi nyertes, a Szegedi Mentőállomás vezetőjének leveléből:
„Szeretném kifejezni a köszönetünket a
„Segíts okosan” programmal kapcsolatban. A program kapcsán, a mentőállomásokra
történt szavazatok alapján, Szeged Mentőállomás által megnyert 250.000 forintot
megkaptuk és felhasználtuk. Ebből a kivonuló állomány részére bútorokat és 2
darab Canon nyomtatót tudtunk beszerezni. Ezek által lehetővé vált a legénységi
hálóban lévő elhasználódott és pihenésre alkalmatlan heverőkcseréje és így megoldódott a dolgozók kulturált
pihenése a kivonulások közötti időben, valamint a mentéssel kapcsolatos
dokumentációk nyomtatása.
A program kapcsán nyert
sajtónyilvánosság eredményeként felajánlásként kaptunk pingpongasztalt,
bútorokat, ágyneműket, egy LCD televíziót, valamint egy magasnyomású mosó
berendezést.
Szeged, 2009-12-15
Tisztelettel:
Nyeste Zsolt
állomásvezető mentőtiszt”
Hírforrás és logo: Kovács Margit consultant- Hill and Knowlton Hungary Ltd.