Jó hír a mozogni , sportolni vágyóknak. A Batsányi János Gimnázium területén- április 7- én- adtak át egy műfüves sport- és lábtenisz pályát.
A 22 millió forintos költségvetésből megvalósult objektum a Veszprém megyei és a helyi
önkormányzat, emellett a Batsányi János Gimnázium együttes erőfeszítéseinek és összefogásának a végterméke- remélhetőleg sokak örömére.
Az átadási ceremóniát Császár László, településünk első embere nyitotta, aki kitért rá: az oktatási intézmény életében ez már a sokadik együttműködés, amelynek gyümölcse beérett. Példaként a tornaterem felújítását, a vívóterem megvalósítását és nem utolsósorban a kisbusz beszerzését is megemlítette, egyebek mellett ily' módon is támogatva a helyi sportot.
A Veszprém Megyei Önkormányzat nevében szólt Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke is. Hangsúlyozta, hogy a ma fiataljai már a technokrata világunk vívmányait részesíti- sajnos- előnyben.
A műfüves pályáról szólva elmondta, hogy a sportolási lehetőségek palettáját bővítették az átadott pályákkal, de utalt rá, hogy a sportos életvitelű fiatalok tanulmányi eredményei szembetűnően jobbak a többiekénél.
Az ünnepi szónoklatok után a nemzeti színű szalag átvágása után először a középfokú oktatási intézmény diákjai, majd a tapolcai és a megyei önkormányzat legjobbjai mérkőztek meg egymással.
A pályák fenntartója: Tapolca Város Önkormányzata.
Örökzöld Kupa helyosztói- 2010. 04. 07.
TAPOLCAI ÖREGFIÚK
KÁPTALANTÓTI
1:5
RÉVFÜLÖP
BADACSONYTOMAJ
6:2
TIAC- VSE
SÜMEG
2:6
Eredmények
I.SÜMEG
II.TIAC-HONVÉD VSE
III.RÉVFÜLÖP
IV.BADACSONYTOMAJ
Legjobb
játékos: SZABÓ MÁTÉ (TIAC-Honvéd VSE)
Gólkirály: NÉMETH
ANDRÁS (Sümeg)
Legjobb
kapus: BOLLA LEVENTE (Sümeg)
Örökzöld Kupa eredmények: Cseh Diána sportszervező