Az ország legnagyobb hallgatói bulija: EFOTT 2010-ben is!
Ákos, celebkemping, magyar zenekarok minden
mennyiségben, több tízezer egyetemista és főiskolás. Ez és a megszokott jó
hangulat garantált 2010 legnagyobb hallgatói buliján, az Egyetemisták és
Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, július 13-18. között, Pécs-Orfűn.
Celebkemping nyílik a felsőoktatási fesztiválon
Idén is megrendezik
Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, az EFOTT-ot. Az Egyetemisták és
Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója a legrégebbi, legnagyobb
kulturális- és könnyűzenei fesztivál Magyarországon, amelyre a tavalyi évben
minden korábbinál többen, közel 64 ezren látogattak el. Az 1976 óta
folyamatosan bővülő, magyar fiatalok által látogatott, évről-évre más helyszínen
megrendezett bulinak idén Pécs-Orfű ad otthont, amely kiváló természeti
adottságaival egyre több szórakozni vágyót vonz. Emellett már csak hab a tortán
az a pazar zenei kínálat, amelyet 2010-ben prezentálnak a szervezők. Az EFOTT
Ákos fellépésével kezdődik, majd a nagyszínpad utolsó fellépőjeként a hazai
pályán játszó Kispál és a Borz ad koncertet.
Idén még egy
különlegességre is számíthatnak az egyetemisták és a főiskolások, ez pedig a
celebkemping. S hogy mi is ez valójában? A felsőoktatási intézmények hamarosan
elkezdik a sztárvadászatot. Az egymás közti versenyt az nyeri, aki több celebet
állít maga mellé, és hív meg a fesztiválra. Az EFOTT-ra érkező hírességek közösen
állítanak majd sátrat és együtt buliznak a fiatalokkal.
A legnagyobb hallgatói
buli 2010. július 13-18. között idén Pécs-Orfűn várja a szórakozni vágyókat!
EFOTT - csak
szabadon...
Hírforrás és fotó: Dancsok Regina- www.redlemon.hu