Az előzetes híresztelésekkel
szemben nem zár be május elsején a tapolcai dr. Deák Jenő Kórház. Erről
tájékoztatta a sajtó képviselőit Császár László polgármester pénteken.
Az intézményt az egészségügyi
katasztrófahelyzet elrendelése menti meg, amelyet a regionális tiszti főorvos
kért az egészségügyi minisztertől. Az erről szóló határozatot pénteken délután
írta alá dr. Székely Tamás miniszter. A rendkívüli állapot kihirdetésére azért
volt szükség, mert dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos április 30-ával
visszavonta a Medisyst Kft működési engedélyét, de nem a tapolcai
önkormányzatot nevezte meg működtetőként, hanem a Veszprémi Cholnoky megyei
kórházat. Így annak –a sümegi kórházhoz hasonló módon - egy részévé vált volna
a kisváros közel 60 ezer embert ellátó egészségügyi intézménye.
Ezt a tapolcai városvezetés nem hagyta szó
nélkül, mert úgy értékelte, hogy Tapolca érdekei ellen szólt volna. Ezért
kérték a Veszprém Megyei Bíróságot annak visszavonatására.
Dr. Falus Ferenc erről tudomást
szerezve kijelentette, nem hajlandó visszavonni határozatát, mert az jogszerű. A
határozat életbe lépésével azonban a betegeket már nem a tapolcai kórházba
utalták volna be, hanem a környék kórházaiban kapták volna meg az ellátást. Ezért
a város vezetése az egészségügyi miniszterhez fordult, aki utasította az
országos tiszti főorvost a határozat visszavonására. Ezt dr. Falus Ferenc nem
tette meg. Így a regionális tiszti
főorvos határozatát hagyja helyben. E szerint május első napjával visszavonja a
Medisyst Kft. működési engedélyét, és kihirdeti az egészségügyi
katasztrófahelyzetet.
Ez nem jelent mást, mint hogy a működési engedélyt
ideiglenesen a tapolcai önkormányzat által alapított nonprofit kft számára adja
meg. Így a váltás zökkenőmentes és zavartalan lesz mind a 250 kórházi dolgozó,
mind pedig a betegek számára, de nem érinti a kórház eszközállományát sem. A
polgármester kijelentette, május harmadikán kérik majd a működési engedély
kiadását a regionális tiszti főorvostól.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a
Medisyst és a város közötti pénzügyi elszámolási vita továbbra sem látszik
megoldódni, arról a bíróság dönt majd.
A délután folyamán az országos
tiszti főorvos engedély-visszavonó határozatát átadták a Medisyst vezetésének
Tapolcán. Erről tájékoztatta az egészségügyi minisztert a regionális tiszti főorvos,
így ő aláírta azt a határozatot, amely az ideiglenes működéssel az önkormányzat
kft-jét bízta meg. Az okirat futárral érkezett Tapolcára. A város
polgármestere, alpolgármesterei, jegyzője, az ÁNTSZ munkatársai éjfélkor
meglátogatták a városi kórházat és átvették annak működtetését.
Forrás: Kovács Melinda önkormányzati sajtóreferens