Tapolca
minden alkalommal méltóképpen emlékezik azokról a nagyjairól, akik az élet
bármely területén maradandót alkottak.
Közülük a legelismertebb a magyar felvilágosodás korának egyik domináns
költője, településünk szülötte- Batsányi János.
Május 3-17- ike között a Batsányi Emléknapok keretében számos rendezvényt
szerveztek, szerveznek városszerte.
Tapolca radikális gondolkodású
költőjére- hagyományosan- minden esztendőben megemlékeznek. Ebben jelentős
szerepet vállal a Tapolcai Városszépítő Egyesület Batsányi Emlékbizottsága,
valamint a neves irodalmárunk nevét viselő intézmények, szerveződések is.
A Batsányi-kultusz ápolását kiemelt feladatként kezelik a szervezők,
illetékesek. Természetesen lehetne még mit reformálni a rendezvénysorozat
strukturális részén, de a befektetett munka, és a költő nimbuszának őrzése,
ápolása és átadása az utókornak- feltétlenül példaértékű.
A Batsányi Emléknapok mégsem irodalmi, sokkal inkább sportvonalon kezdődött. A
Városi Rendezvénycsarnokban zajlott- május 3- án- a Batsányi Kupa III-IV.
korosztályos leány kézilabda torna, ahol a helyi és néhány vidéki iskola mérte
össze tudását.
Három nap múlva a Tamási Áron Művelődési Központban a színvonalas Batsányi Gála
került megrendezésre.
A "központi" napon /május 10./ a koszorúk elhelyezésére került sor. A
város vezetői, pártok és civil szervezetek képviselői először a
Pantheon-falnál Keresztury Dezső emléktáblájánál, majd a Városi Múzeumnál és a Batsányi
Emlékszobában adóztak méltóképpen.
Ezután Baumberg Gabriella mellszobránál, majd Batsányi János szobránál is
koszorúztak. A rendezvényen közreműködött a Batsányi Kórus, valamint Szigetvári
Réka, a névadó középfokú oktatási intézmény tanulója szavalt.
Az ünnepi ceremónia a költő szülőházánál folytatódott, ahol a Tapolcai Ifjúsági
Fúvószenekar és Debreceni Sára Borbála /T.Á.I. Batsányi János Tagintézmény/
közreműködése után Horváthné Németh Edit mondott tartalmas ünnepi beszédet.
Gál
Sándor idézete után Tapolca "lánglelkű szülöttét", annak emberi nagyságát idézte meg: - ,,Van három
szavunk, amely meghatározza létezésünk teljességét. Az első az anyaöl, a
második az anyaföld, a harmadik, pedig az anyanyelv. Az első az életet adó, az
életre nevelő, a második a létezésünk, sorsunk, munkánk, sikereink és
kudarcaink színtere, s majdani nyugvóhelyünk is. És ami e kettőt egybefogja – a
harmadik - az az anyanyelv.”
Gál Sándortól idézett
gondolatokkal szeretném köszönteni Batsányi János egykori szülőházánál a velünk
együtt emlékezőket.
Tapolca város méltán büszke
lánglelkű szülöttére a 1763-ban született Batsányi Jánosra.
Hosszú idő telt el azóta, hogy a
linzi temetőben felnyitottak egy sírt egy magyar költő felett, aki egész
életében szívén hordozta a nemzeti művelődés ügyét, aki sokat fáradozott
irodalmunk újjáteremtésén, akit azonban – miután el kellett hagynia hazáját –
idős korában s halála után sokáig elfeledtek.
Részleteiben szólt Batsányi
életútjáról, forradalmi időszakáról, majd megpróbáltatásiról is: "- A Kassán
töltött évek jelentették a költő életének legjelentősebb, leggazdagabb,
egyúttal legforradalmibb időszakát is.
A II. József uralkodása alatti
törvénytelenségek mélyen sértették Batsányi hazafiúi érzéseit. Emiatt vállal
majd eszmei közösséget a Martinovics vezette jakobinus mozgalommal.
Az elnyomatás szüliBatsányi szabadságért való rajongását, és
ennek hatására írta meg azt a három versét – köztük A franciaországi
változásokra című epigrammáját – amelyek miatt végül el kell hagyni Kassát.
A Martinovics-összeesküvés
felfedezésekor Batsányi neve is szerepelt a terhelő vallomásokban, s ez elég
volt elfogásához. 1794-ben először Bécsbe, majd Budára vitték, ahol egy évi
börtönre ítélték, majd több társával együtt Kuftstein várába szállították.
A magas hegyi vár kerek tornya
volt a börtönük. Azt, hogy hogyan és mennyi nélkülözés, szenvedés közt múlt el
az ott töltött egy esztendő, nem tudjuk, csak az itt született költeményekből
sejthetjük, melyeket Kufsteini elégiáknak nevezünk.
1796 nyarán szabadult ki
Batsányi, de hazájába való visszatérésre nem gondolhatott. Így indult Bécsbe,
ahova fogsága előtt vágyódott, hisz a kiváló magyar írók ott éltek, s a magyar
irodalom jelentős műveit is ott jelentették meg nyomtatásban."
Kitért az irodalmi nagyság
kálváriájának egyes helyszíneire- a bécsi és párizsi időszakára, majd nap
szerint kiemelte 1815. augusztus 5- ikét, amikor Batsányi Jánost a párizsi
lakásában verték bilincsbe, mint egy „közönséges gonosztevő”- t.
Záró gondolataiban külön
hangsúlyt kapott, hogy városunknak valóban fontos a Batsányi-kultusz méltó
őrzése, ápolása és átadása: „- Ebben volt Batsányi nemes. Hogy itt élt, életútjának
nyomait emléktábla, utca, tér, iskola, és életnagyságú, nemrégiben felállított
szép szobra jelzi.
Sajnos a feudális urak,
marhakereskedők, bormilliomosok gazdag városának közönye szülőházát nem kímélte
meg, nyomtalanul eltűnt az időben.
De, mintha
előre tudta volna, hogy az egyszerű parasztok és saruvarga ivadékok eljutnak
még oda, hogy költészetét megismerik, és tanítását méltón fogják követni.
Megírta saját sírfeliratát, mely a tapolcai temetőben jelzi, hogy
„A kortársak lehetnek irigyek, vagy
hálátlanok,
Az utókor igazságos lesz.”
Az utókor, a mi
korunk valóban igazságos hozzá. Tapolcán szinte mindenki tud Batsányi Jánosról.
Úgy él az emberek tudatában,
mintha tegnap ment volna el hazulról.”
E sorokat Mátyás Ferenc 1964-ben
írta útinaplójában, és én, aki Tapolcán születtem és ma is ebben a városban
élek, csak annyit tudok hozzátenni: Ez ma is így van!”
A következő percekben a szülői ház falán
található emléktáblánál is koszorúztak, majd a nap záróakkordjaként a Wass
Albert Könyvtár és Múzeum adott otthont az emlékülésnek.
Szomorú, hogy a százas
nagyságrendű tömeg a Kertész Károly: Elfelejtett önkénteseka Batsányi-kultusz
múltjából és Hangodi László: Batsányi emlékkiállítások Tapolcán címet viselő,
érdekfeszítő és tartalmas előadására minimálisra /20 fő alá/ apadt.
Megemlítem a közreműködőket is, akik
előadásukkal valóban emelték a rendezvény nívóját. Szabó Ábel, a Batsányi János
Gimnázium és Kollégium tanulója, valamint a Járdányi Pál Zeneiskola
Kamarazenekara .