21 km-t futnak a sztárok - neves zenészek, énekesek,
zenetévés és rádiós műsorvezetők vállalkoztak arra, hogy szeptemberben lefutják
a Nike Budapest Félmaratont. A gyönyörű énekesnő Zséda, és a jóképű
színész-énekes, Puskás Peti is elindulnak a versenyen, a felkészülésben pedig
profi segítőre is számíthatnak: a margitszigeti Nike Futóklub edzője, Vajda
Zsuzsa tartott erőnléti tréninget a sztároknak.
A zenei élet neves képviselői együtt
készülnek a szeptemberi, 25. Nike Budapest Félmaratonra
Már csak három
hónap, és rajthoz állnak a sztárok: A szeptember 6-i Félmaratonon Zséda és
Puskás Peti is csatlakozik zenészbarátaikhoz: mindketten a rajtvonalhoz állnak,
hogy ők is lefussák a legyőzhető távolságot. A két énekes a Duna által
részlegesen elárasztott Margitszigeten edzett, hogy a futóversenyen a legjobb
formájukban indulhassanak el.
Zséda már régóta
fut, azonban sokáig csak az állóképességét szerette volna javítani: „Egy előadóművésznek nagyon fontos, hogy
helyt tudjon állni a fellépésein. A tavalyi nagykoncertem előtt kezdtem el futni,
és bizony nem bírtam volna, ha nem készülök rá ily módon is. Azóta pedig
valósággal a futás rabjává váltam, semmihez sem fogható érzés, ami előtte,
közben és utána hatalmába kerít.” –mondta
a gyönyörű énekesnő, aki szerint nem az a lényeg, hogy ki mennyit tud futni,
hanem, hogy a szabad levegőn lehet mindezt gyakorolni.
Puskás Peti a
versenyen a testvérével indul majd el, a Félmaratonban pedig nagyszerű
közösségi programot lát, ahol mindenki jól érzi magát. „Egy előadóművésznek fontos, hogy jó kondiban legyen, ezért is indulok
a versenyen, amelyre a testvéremmel együtt készülhetek, mert együtt minden
könnyebb.” – árulta el Peti.
Bárki a zenészek
nyomdokaiba léphet, országszerte ingyenes Nike
Futóklubok profi edzői várják a futni vágyókat. Legyen szó kezdőről,
gyakorlott kocogóról vagy profi futóról, a nagy tapasztalattal rendelkező
szakemberek segítenek tanácsaikkal, illetve személyre szabott edzéstervvel a
felkészülésben. Így a 25. Nike Budapest Félmaraton is mindenki számára elérhető
és megvalósítható kihívás lehet. A Margitszigeten található futóóránál minden
hétköznap 17.00-20.00 óra között, szombaton pedig 9.00 és 11 óra között bárki
részt vehet az ingyenes edzésen.
Háttér-információ a 25. Nike Budapest Nemzetközi
Félmaratonról
Azok számára, akik
nemcsak hobbi szinten – vagy a formában tartás miatt - űzik ezt a sportot,
hanem versenyeken is indulnak, folyamatos kihívást jelent egy-egy
megmérettetésre való felkészülés. Az idei évben szeptember 5-én, immár 25.
alkalommal kerül megrendezésre - a Budapest Sportiroda (BSI) szervezésében - a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton,
amely kellő kihívást jelenthet olyan futók vagy párosok számára – hiszen a 21,1
km-t párban is lefuthatják a rövidebb távokat bevállaló indulók (itt 13,7 km és
7,4 km a táv) -, akik esetleg a jó idő beköszöntével kezdik meg a felkészülést
a legrangosabb hazai félmaratonra.
A versenyen
rengeteg külföldi sportoló is elindul. Tavaly 52 országból 5300 egyéni
félmaratonista és 400 páros képviseltette magát a rajtnál. Legtöbben az
Egyesült Királyságból érkeztek, ahonnan több mint 300 futó érkezett. Az USA 1170
fős különítménnyel indult, az olaszok 110, a franciák és a németek 100-100, a szlovákok 90 futóval képviseltették
magukat.Rajtuk kívül indultak
venezuelai, mexikói, japán futók is. Közép-Kelet-Európa legnagyobb félmaratonja
az Egyesült Arab Emirátusokban, Izraelben, Tunéziában, Jamaicán és Máltán is
népszerű, ezekből az országokból is érkeztek rajthoz állók tavaly és ez
valószínűleg idén sem lesz másképp. A közel kilencezer futót megmozgató Félmaraton
igazi nemzetközi sportesemény.