Az
IPM márciusi ásványvíz tesztje jóval nagyobb port kavart, mint azt
gondoltuk volna. Az eredmény megrázó volt a gyártók számára,
szembesülniük kellett az igazsággal, mely szerint nem igaz, hogy nincs
egészségesebb az általuk forgalmazott palackozott vizeknél. Hiába a
reklámra költött sok pénz, az objektív mérések több cég esetében
is ártalmas, gyermekekre mérgező vegyületek jelenlétét igazolták. A
viszonylag liberális magyar szabályozásnak sem tudnak esetenként
megfelelni, pedig az értékesítés óriási extraprofittal
folyik.
Arzén az ásványvízben
Természetesen szinte az összes cég,
amelynek termékei tesztünkben ártalmasnak bizonyultak, beperelték
szerkesztőségünket hitelrontásért. Viselkedésük valójában
érthetetlen, hiszen jóval nagyobb baj is származhat abból, ha valaki
súlyos betegséget kap ezektől a vizektől. Mérési eredményeinket
egyik esetben sem tudták cáfolni, így ezen perek kimenetele előre
megjósolható. A legfelháborítóbb az Auchan Magyarország KFT.
viselkedése, melynek palackozott vizeiben igen nagy mennyiségű arzént
találtunk, jóval az egészségügyi határérték fölött. Ez a cég
több pert is indított ellenünk mindent tagadva, miközben májusban
szép csöndben megszüntette a saját márkás ásványvizeinek
forgalmazását. De gondoltak-e arra, hogy addig hány ember
egészségének ártottak? Tesztünk eredményei február végén
nyilvánosságra kerültek, mégis ennek tudatában majdnem három hónapig
folytatták a mérgező termék forgalmazását.
Az első ítélet
Az
első per, amely ítélettel zárult, a Visegrádi ásványvizet érinti.
Tesztünkből kiderült, hogy túl magas a termék fluorid tartalma, így
általános fogyasztásra alkalmatlan, nem mindenki ihatja rendszeresen. A
bíróság tesztünk méréseit objektívnek és precíznek találta, de
pontosította következtetéseinket. Eszerint a Visegrádi ásványvíz
nem mindenki számára mérgező, csak a hét éven aluli gyermekek és a
csecsemők számára! Ezt a fogyasztók közül valószínüleg kevesen
tudták, aminek egyszerű oka az, hogy a cimkén a törvény szerint fel
kellene tüntetni azt, hogy ez a víz a fenti korosztály számára nem
ajánlott. Ezt a gyártó mind a mai napig nem tette meg, törvényt szegve
ezzel büntetlenül. Ismét a pénz győz az egészség felett? A dolog
persze értehető, a családok jelentős részében található gyermek a
veszélyeztetett korosztályból, így ki vásárolná meg ezt az
ásványvizet? Bízunk benne, hogy a hatóságok kötelezik majd a céget a
megfelelő tájékoztatásra.
A
vízekről bővebben az Interpress Magazin augusztusi számában
olvashatnak.
Hírforrás és logo: Bauer Éva- IPM szerkesztőség
|