AZ ERŐ- Veled, velem van 11.
Rhonda
Byrne neve- első hallásra- sokak számára talán ismeretlenül cseng.
Abban az esetben, ha társítom a THE SECRET című könyv szerzőjével,
bizonyára már többen bólogatnak. A TITOK- film és könyv alakban is megjelent, hivatalos források szerint fél éven belül 4 millió könyv és 2 millió DVD kelt el. A
közel 60 esztendős, máig fiatalos ausztrál forgatókönyvíró, producer a
vonzás törvényéről ír, illetve szólaltat meg neves tudományos
szakembereket. A közelmúltban új művével is megörvendeztette
olvasóit, melynek címe: THE POWER- AZ ERŐ. Ebből a kötetből idézek
Önöknek az elkövetkező hetekben.
Új
kötetében ismét olyan témát boncolgat, amelynek segítségével szinte
bármire képesek lehetünk földi pályafutásunk során- az ERŐ hatalmáról,
amely birtokunkban van ugyan, de létezésünk varázslatos erejét nem
megfelelő módon, vagy nem is aknázzuk ki.Nekem- születésnapomra-
leányaim vették meg, mérhetetlen örömet szerezve, hiszen tudták, hogy A
TITOK is egyik legkedvesebb "lélekemelő" olvasmányom volt.Nem csak
tartalmilag, hanem esztétikailag is rendkívül ízlésesen megkoreografált
kötetről beszélhetünk, a narancssárga domináns szerepet kapott, erről a
meleg színről köztudott, hogy éppen az erő, kitartás színe, emellett a
tűz, a hév, az izgatás színeként is aposztrofálják.Az írónő gondolatai közé- híres személyiségek idézetei kerültek- ezáltal mű értéke csak emelkedik.A könyv írójához hasonlóan én is úgy fogalmazok: "Most pedig kezdődjön a varázslat!"
"Ragadj meg minden lehetőséget a játékra
Amikor pénzzel foglalkozol, minden pillanatot használj fel arra, hogy a kellemes érzések segítségével megsokszorozd ezt a pénzt. Érezz szeretetet, amikor fizetsz valamiért! Érezz szeretetet, amikor pénzt adsz ki! Teljes szíveddel érezd át a szeretetet, amikor elképzeled, mennyit segít a pénzed az adott cégnek és az ott dolgozóknak. Ezáltal elérheted, hogy pozitív érzéseket táplálj a kifizetett pénz iránt, ahelyett, hogy rosszul lennél, amiért fogyott a pénzed. Ez dönti el ugyanis, hogy a jövőben dúskálni fogsz a pénzben, vagy folyamatos anyagi gondokkal küzdesz.Most pedig következzen egy játék, ami arra szolgál, hogy mindig jól érezd magad, amikor pénz van a kezedben. Képzelj magad elé egy bankjegyet. Gondold azt, hogy az eleje a pozitív oldala, ami a sok pénzt jelképezi. A hátulja pedig a negatív oldal, ez jelenti a pénzhiányt. Minden egyes alkalommal, amikor pénz kerül a kezedbe, tudatosan fordítsd úgy, hogy az eleje legyen feléd. A bankjegyeket mindig úgy tedd a pénztárcádba, hogy az elejüket lásd. Amikor kiadod a kezedből a pénzt, bizonyosodj meg róla, hogy az eleje van felül. Ezáltal elérheted, hogy a bankók mindig emlékeztessenek rá, hogy örülj a sok pénznek.Ha van hitelkártyád, mindig úgy fordítsd, hogy az eleje legyen feléd, ahol a neved is látható. Ez ugyanis összekapcsolja a sok pénz jelentését veled, hiszen ott van rajta a neved!Fizetéskor mindig az elülső oldalával felfelé nyújtsd át a pénzt vagy a kártyát az eladónak! Közben kívánj sok pénzt neki, teljes szívedből. Hiszen amit adsz, azt is kapod vissza!Képzeld azt, hogy már most gazdag vagy, hogy már most a rendelkezésedre áll minden pénz, amire csak szükséged van. Miben lenne más az életed? Gondold végig, mi minden változna. Hogy éreznéd magad? Másképp- és mivel az érzéseid megváltoznának, máshogy beszélnél. Egész más lenne a tartásod, és máshogy mozognál. Mindenre máshogy reagálnál. Például a számlákra, az emberekre, körülményekre, eseményekre, és mindenre az életben. És mindezt azért, mert máshogy éreznéd magad! Nyugodt lennél. Az elméd békés volna. Boldog lennél. Mindent könnyedén vennél. Élveznél minden egyes napot, és nem aggódnál a holnap miatt. Ez az az érzés, amit magadévá kell tenned. Ez jelenti a pénz szeretetét, és ez az érzés valódi vonzerővel bír!"
/Rhonda Byrne: Az Erő- 156-157.o./ Az oldal bölcsessége:"Tedd magadévá az érzést, ami a valóra vált álmokhoz fűződik. Képzeld el és érezd át, amit akkor éreznél, ha vágyad tárgya már a birtokodban volna. Ha így teszel, vágyad magától tárgyiasul."
Neville Goddard /1905-1972/ ÚJ GONDOLAT ÍRÓ
Könyv fotó: www.lira.hu Rhonda Byrne fotó: thesecret2thepower.com
| |