Március 7-én, a hétfői
Interaktívban debütál a Puskás testvérek első közös dala a Holdfény. Az új
szerzemény zenéjét Dani, azaz John The Valiant, a szövegét pedig Peti írta. A
dalnak szomorú aktualitása van, ugyanis Peti és Dani a West Balkánban történt
tragédiáról emlékeznek meg.
A
Holdfény című videoklip március 7-en debütál a VIVA Interaktívban A
január 15-én kitört végzetes tömegpánik Petit és Danit egyaránt személyesen
érintette: Peti barátnője ott volt a szórakozó helyen, és testvére is oda
tartott. A tragikus éjjel után úgy döntöttek, hogy John The Valiant legújabb
klipjével szólítják meg a fiatalokat és hívják fel a figyelmet a szórakozás
veszélyeire.
„Az ismerősömtől tudtam meg, hogy mi
történt, és azonnal hívtam a barátnőmet. Szerencsére már elindult hazafelé, de
mindössze tíz perccel korábban hagyta el a helyet. Én szerencsés vagyok, hogy a
szeretteimnek nem történt semmi baja, azonban azon az éjszakán több család élete
tönkrement. A tragédia után Danival fontosnak tartottuk, hogy megemlékezzünk az
eseményről.” - mesélt Puskás Peti a Holdfény című
dal születésének körülményeiről.
A
dalhoz készült videoklip, amelynek rendezője Puskás Peti, március 7-től egy
héten keresztül kizárólag a VIVA-n lesz látható a hazai televíziók közül. A
premier napján mindketten az Interaktív vendégei lesznek, ahol személyes
élményeiket is megosztják a nézőkkel a John
The Valiant feat. Puskás Peti - Holdfény című klippel kapcsolatban. Hírforrás és fotó: Márkus Anita- www.redlemon.hu
|