Geszler Dorottyáról köztudott, hogy
elkötelezett híve az egészséges életmódnak. A ma már aerobic edzőként oktató
műsorvezető naponta sportol, mozog, étkezésére pedig nagyon odafigyel. Dorottya
a vegetáriánus ételeket részesíti előnyben, de olykor fogyaszt lazacot és tintahalat
is, ha pedig nagyritkán megkívánná a húst, az is kerül a tányérjára. Szerinte oda
kell figyelni a szervezet jelzéseire, hiszen nem véletlenül kívánjuk meg a
húsételeket: ilyenkor ugyanis olyan fehérjékre van szükségünk, amelyeket
kizárólag ezek fogyasztásával nyerhetünk el.
„A szervezők megkerestek azzal, hogy részt
vennék-e azon a rendezvényen, amely többek között az egészséges életmódot, a
prevenció fontosságát, a különböző szűrőprogramok szükségességét, illetve az
életmódváltás fontosságát hangsúlyozza. Természetesen igent mondtam a
felkérésre, hiszen én magam is nagyon fontosnak tartom azokat a célokat és
üzeneteket, amelyeket a fesztivál szervezői szem előtt tartottak. Azt gondolom,
fontos lehet, hogy jó példát mutatva elmenjek és részt vegyek az eseményen. Bízom
benne, hogy ezzel sikerül népszerűsíteni az egészségmegőrzés preventív
jellegét, illetve azt, hogy a különböző betegségekre utaló jelek időben való
felfedezésével nagyobb eséllyel tudjuk a komolyabb bajokat megelőzni és
életminőségünkön javítani. Ahogy a fesztivál tematikáját végignéztem, nem csak
ingyenes szűrőprogramok és orvosi tanácsadások lesznek, hanem a fogyni vágyók is
megismerhetik a különböző módszereket. Számos érdekes sport- és szépészeti bemutató
várja a látogatókat a Papp László Budapest Sportarénában.” – árulta el a gyönyörű
műsorvezető, aki Szoó Judittal a „Kilófaló” könyvsorozat szerzőjével, a
karcsúsító ételek specialistájával tartott egy főzéssel egybekötött
bemutatót.
„Nagyon fontos a helyes táplálkozás, főként
mai rohanó világunkban, amikor hajalmosak vagyunk csak „kutyafuttában” ezt-azt
bekapni, vagy idő hiányában rendszeresen a gyorséttermekből étkezni. Ne
felejtsük el, soha nem volt ennyire fontos a Hyppokratészi mondás: „Amit eszel,
azzá leszel!” Úgy érzem, napjainkban még inkább oda kell figyelni a helyes
táplálkozásra, arra, hogy vitaminokban és rostokban gazdag ételeket és az
egyéni szükségleteknek megfelelő kalóriamennyiséget fogyasszunk. Én azt
tapasztalom, hogy az emberek többsége kampányszerűen figyel oda a táplálkozásra
és az egészséges életvitelre, holott éppen ennek folyamatossága lenne nagyon
fontos. A fogyókúra, szépség és egészség fesztiválra ellátogatókat
látványkonyhával is várják, ahol a közönség megismerheti többek között azokat a
fogyókúrás ételeket, amelyeket Szoó Judit kísérletezett ki. Sőt, nem csak
megismerhetik az elkészítési technikájukat, hanem rögtön meg is kóstolhatják
azokat! Én magam sem hittem volna, hogy kvázi fogyókúrás receptekből
nagymamáink ételeinek íze is visszaköszönhet!” – tette hozzá mosolyogva.
„Azt gondolom fontos, hogy egy nő adjon
magára: egy szép smink, ápolt haj mindenkin sokat dob, ugyanakkor nem zárkózom
el az elől, hogy megismerjem a legmodernebb kozmetikai kezeléseket, hiszen a
szépségipar fejlődésével ma már mindenki számára elérhetőek azok az eljárások,
amelyek segítségével megőrizhetjük bőrünk fiatalságát, feszességét. A március
11-13 között megrendezésre kerülő Slimexpo fesztiválon bárki megismerheti
ezeket a módszereket. A tavasz közeledtével fontos a megújulás, így lehetséges,
hogy én is kipróbálok néhány kezelést.” – mondta Dorottya, akinek egyébként
semmi különös praktikája sincs szépségének megőrzésére, szerencsés alkat, mint
mondja. Egyetlen titka, hogy egészségesen él.
Hírforrás és fotó: Márkus Anita- www.redlemon.hu
|