 "Mivel előszót írok, nem önéletrajzot, álljon itt egy bölcsészkari- folyosói- párbeszéd:
- Mit olvasol mostanában?
- Poppert.
- Poppert? De hiszen az nem tudomány!
Elfogadom, sőt örülök neki. Nincs túl jó véleményem az akadémiai tudományról. Az én valódi iskoláim, mestereim máshol voltak találhatók"- írja Popper Péter: Lelkek és göröngyök című könyvének Előszavában, amelyből idézni fogok a következő hetekben, hónapokban.
2010. április 16- án eltávozott hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, írója, pedagógusa, de írásai megmaradtak az utókornak.
"A modern ember az évezredes fejlődés során szuverén személyiséggé alakult. Egyre kevésbé sikerül karakterétől, saját belső törvényeitől függetlenül mechanikusan idomulnia univerzális sémákhoz. Életünk külső irányítottságának ezek a fogódzkodói ma már alig léteznek. Saját magunknak kell kitapogatnunk belső lehetőségeinket, és kidolgoznunk egy olyan "használati utasítást", ha kell, "korrekciós programot" önmagunkhoz, amely összhangban van belső igényeinkkel és törvényeinkkel, s amellyel örömtelien tudunk élni a világban. Egyre inkább közeledünk egy olyan állapot felé, amelyet József Attila annyira pontosan fogalmazott meg: Az én vezérem bensőmből vezérel!
Volt egy régi, középkori könyörgés, amely valahogy így hangzott: "Ne gondoljátok, szerelmes feleim, hogy a sátán kívülről közelít felénk, és mi azt mondhatjuk neki: apage, távozz! Mert a sátán mibennünk lakozik, és mi nem tehetünk ellene semmi mást, mint hogy jó szorosan megöleljük." A vallásos-misztikus burokban nagy élet- és emberismeretről tanúskodó igazság rejtőzik. Később mások is elmondták ezt, egyszerűbben és a mi nyelvünkön.
Thomas Mann megrázóan írja le a haldokló Jákob áldását. Először megáldja valamennyi fiát, Izrael valamennyi törzsét. De az áldáson belül vannak átkozottak is, hárman a tizenkettő közül. Ruben, Lévi és Simon emberi magatartását az elfogadáson belül tagadja meg Jákob. Ezért bírják elviselni az apai átkot, ezért marad meg az egész nép, mert az átkozottak is az áldáson belül vannak.
Mint ahogy a gyermekeinken is sok mindent faraghatunk, nevelhetünk, megtámadhatjuk azt, ami nem tetsző nekünk- de csak az elfogadáson belül. Akkor egy gyerek mindent kibír, és változik is. De ha megtagadjuk vele a közösséget, ha kirekesztjük a szeretetünkből- akkor tönkremegy. Így vagyunk önmagunkkal is.
Miller Bűnbeesés után című drámájában Holga így szól Quentinhez: -... hosszú ideig minden éjjel ugyanazt álmodtam... hogy gyermekem lett; és még álmomban is láttam, hogy a gyerek az életem; és hogy hülye. És sírtam, és százszor is elszaladtam, de valahányszor visszajöttem, mindig ugyanolyan rémes arca volt. Végül azt gondoltam, ha meg tudnám csókolni, mert hát valami mégis van benne, ami az enyém, akkor talán megnyugodnék. És ráhajoltam arra a torz arcra, és förtelmes volt... de azért is megcsókoltam.
- Még mostanában is kísért?
- Néha igen. De most valahogy már megvan az az érdeme, hogy... az enyém. Azt hiszem, hogy végül az embernek muszáj az életét a karjába vennie...
Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat. Összes fájó, kedvezőtlen, nemegyszer undorító tulajdonságunkkal együtt. Ám ezen belül- és csak ezen az elfogadáson belül- megkísérelhetjük, hogy- pánik és hisztéria nélkül- változtatni próbáljunk magunkon. Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk magunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől." /Popper Péter:Lelkek és göröngyök- 14-15.o/
|
