Ki dönti el?
2006. február 15. 21:54
Aki számára leküzdhetetlen akadály egy lépcsőfok, vagy egy útpadka – kirekesztett.
Ha hinni lehet a törvénynek, akkor ez már nem sokáig lesz így. Igaz, elég régi nóta, hogy a középületeket akadálymentesíteni kell. A kérdés, hogy milyen határidővel?
A legújabb országgyűlési döntés szerint 2013. december 31-éig.
Ez azt jelenti, hogy fellélegezhetnek az önkormányzatok, hiszen megint kaptak egy kis haladékot.
Garázda nő és halálos baleset
2006. február 15. 20:00
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a legkülönbözőbb helyeken készítenek felvételeket róluk. Például a bankjegykiadó automatáknál, az áruházakban, pénzintézeketben, irodaházakban, sőt az utcán is. A térfigyelő rendszereknek köszönhetően folyamatosan figyelemmel kísérhető, hogy mi történik azokon a helyeken, ahol különösen sok bűncselekmény fordul elő.
Kistérség és közoktatás
2006. február 14. 11:08
A rendszerváltást követően az új közigazgatás kialakulásával az addigi állami feladatok jelentős része - így a közoktatás is - a helyi önkormányzatok feladatkörébe került. Kezdetben minden település igyekezett egyedül megoldani kötelező közoktatási feladatát, döntő többségben saját intézménnyel. Néhány év után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy igazi minőségi oktatás nem valósítható meg egyedül.
Energiacímkék - igaz, vagy hamis?
2006. február 13. 21:47
Jegyezd meg gyermekem, hogy mindig az olcsó a drága. Ezt a mondatot mindig elmondta nagyapám, ha vásárolni kellett valamit. Sokáig nem értettem, egyszerűen ,,fel kellett nőni" az üzenethez.
Súlyos sérülés - bozótvágó késsel ütött
2006. február 13. 13:19
Kés, villa, olló – gyermek kezébe nem való. Sajnos előfordul, hogy felnőtt kezébe sem. Mert bekövetkezhet egy esztelen pillanat, jöhet egy harcos indulat, s a szúró-vágó eszköz könnyen veszélyes, akár az életet fenyegető fegyverré válhat…
|
Támogató szolgálat
2006. február 15. 21:29
Előfordul, hogy az utcán állítunk meg embereket, akikről úgy gondoljuk, hogy szükségük lehet a segítségünkre. Sajnos vannak, akik nem szívesen kérnek támogatást – őket meg kell győzni. Az érem másik oldala, amikor némelyek akarnak mindent, csak éppen nem jár nekik.
Negyedszázados finn kapcsolat
2006. február 14. 22:35
Nyíregyháza és a finnországi Kajaani között idén negyedszázados a testvérvárosi kapcsolat. Kitűnő alkalom ez arra, hogy felidézzék az elmúlt 25 év történetét. Ez nem is olyan könnyű, hiszen a jelentős távolság ellenére az együttműködés mit sem veszített kezdeti lendületéből.
Tettes helyett tanút fogtak
2006. február 14. 10:42
Vannak, akik hisznek a véletlenekben és vannak, akik nem. De hogy a véletlen segített egy eltűnt lány megtalálásában, az aligha vitatható.
Választási készülődés Baktalórántházán
2006. február 13. 19:25
Baktalórántháza országos egyéni választó-kerületi központ. E tekintetben 26 település tartozik hozzá. Ezekben a helységekben a baktai központ irányítja a választással összefüggő tennivalókat.
Fehér ló parkol a ház előtt... avagy hol van már az a királyfi
2006. február 12. 15:53
Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy korunk egyik legnagyobb társadalmi problémája a társtalanság. Bár ha magányról és társtalanságról beszélünk, a kettő nem ugyanaz – hiszen lehet valaki családon belül is magányos, ha nem talál benne megértést, és elfogadást.
|