Halál egy viccért..?
2006. március 10. 14:23

Pénteken hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Jonatán bevetési alosztály kommandósaival lakásán ütöttek rajta azon a 28 éves nyírbélteki férfin, aki a megalapozott gyanú szerint március 7-én bement a falubeli asszony házába, és olyan súlyosan bántalmazta az ott egyedül lakó, köztiszteletben álló, 67 éves hölgyet, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe. A holttestet 9-én reggel fedezték fel a szomszédok.
Elfogták a fegyveres rablót
2006. március 2. 20:43

Maszkos, pisztolyos rabló rontott be február 23-án este egy napkori étterembe, és a bevételt követelte az alkalmazottaktól. Odament a kasszához, belemarkolt a fiókba, majd elmenekült. A tettes rossz fiókba nyúlt, ugyanis mindössze egy üres DVD tokot sikerült zsákmányolnia, a pénzt eggyel lejjebb tartották.
Gondolatok a pohárról, a késről és az ökölről
2006. február 22. 14:19
Az ital a pohárban. A feles, a kétcentes, a kontyalávaló, a ,,kerítésszaggató" szilva, a ,,jánycsöcsü" rum, a sör, a ,,házmester";, a hosszúlépés, a kólás bor, elegánsabbaknak bólé, Manhattan, Margarita - a sor már-már végtelen.
És aki iszik annak előbb-utóbb ütnie kell. Aki ,,igazán komolyan" iszik annak akár minden nap. Asszonyt, gyermeket, ahogy jön sorban. S az sem igen számít, hogy ököllel, vagy éppen a keze ügyébe eső tárggyal, egy nagyhirtelen felkapott székkel, egy üres üveggel, vagy - egy késsel...
Kislány légpuskával
2006. február 20. 23:04

nem tudni, hogyan kerülhetett egy 13 éves kislány kezébe egy légpuska. A lány – akinek ugyan már lehetett fogalma arról, hogy veszélyes szórakozásba kezd – ahelyett, hogy messzire elkerülte volna a fegyvert magához vette, és lövöldözni kezdett házuk udvarán.
Lehet, hogy nem volt senki a környéken, aki figyelmeztesse. Talán egyedül volt otthon, vagy családtagjai későn figyeltek fel a légpuska lövésekre…
Sajnos a lánynak nem volt szerencséje...
Halál az üzemben
2006. február 16. 23:24

Csütörtökön hiába vártak haza egy nagyvarsányi fiatalembert. A hír alig néhány szó: hajnalban egy vásárosnaményi üzem területén holtan találtak egy munkást...
|
Három gyilkosság, több mint félezer testi sértés – évértékelő a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon
2006. március 4. 21:00

Csák József rendőr alezredes március 2-án értékelte a Nyíregyházi Rendőrkapitányság előző évi munkáját. A kapitány kiemelte, hogy öt éve folyamatosan csökken a városban regisztrált bűnesetek száma. 2005-ben 6313 bűncselekmény jutott a hatóság tudomására, szemben a 2004-es 8421-gyel. A csökkenésben jelentős szerepet játszott a bűnügyi és közrendvédelmi szinten is megalakuló lakótelepi rendőrség.
Tavaly már rabolt az egyik sokkolós támadó
2006. március 2. 12:29

Mint arról korábban hírt adtunk, nem mindennapi bűncselekményt követett el február 19-én két fiatalember a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán. Egy hitelügyintéző nőt egyikük lakásába csalták, ahol kegyetlen ,,játékokat" üztek vele. Gázspray-vel lefújták, elektromos sokkolóval többször megrázták, és bántalmazták. A támadás közben a sértett ruhája és haja is lángra kapott, a fiatalasszony súlyosan megsérült.
Hajléktalantól loptak
2006. február 21. 17:35
Bár télidőben nem sok kedve van az embernek letelepedni a szabadban, de sokat segíthet, ha előkerül egy üveg ital.
Így történt ez hétfőn napközben, amikor hárman egy kis innivaló társaságában letelepedtek a Rákóczi utcai szökőkúthoz. Szóba elegyedtek egy ott nézelődő hajléktalannal, s némi eszmecsere után már közösen kóstolgatták italt. Aztán hirtelen a nem üzemelő szökőkútba lökték alkalmi ivócimborájukat, lefogták, elvették mobiltelefonját valamint 10 ezer forintját.
Kegyetlen ,,játékok"
2006. február 20. 15:50

Vasárnap késő délután Kisvárdán esett áldozatul egy hölgy a mások iránt táplált bizalomnak. Nem élt a józan megfontolás eszközével, és aligha töprengett sokat, mikor két fiatalember hívta, hogy menjen fel velük egyikük lakásába. A férfiak azzal az ürüggyel csalták a házba a hitelügyintéző asszonyt, hogy tartozásukat szeretnék törleszteni.
Garázda nő és halálos baleset
2006. február 15. 20:00

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a legkülönbözőbb helyeken készítenek felvételeket róluk. Például a bankjegykiadó automatáknál, az áruházakban, pénzintézeketben, irodaházakban, sőt az utcán is. A térfigyelő rendszereknek köszönhetően folyamatosan figyelemmel kísérhető, hogy mi történik azokon a helyeken, ahol különösen sok bűncselekmény fordul elő.
|