Falusi disznótor a Vay-kastélyban
2005. december 30. 22:55

Jeles alkalomra gyülekeztek a vendégek december 29-én Vaján a Vay-kastélyban. Követve a több éves hagyományt, az idén is megrendezték a falusi disznótort részben hagyományápolásból, részben pedig azért, hogy így köszönjék meg az együttműködést mindazoknak, akik a most búcsúzó esztendőben segítették a múzeum, s a település boldogulását.
Karácsonyi ajándék a nyírkércsi gyermekeknek
2005. december 21. 17:37

A dobozok nem voltak díszes csomagotópapírban és csillogó aranyszalag sem pompázott rajtuk. Mégis nagy örömet szereztek azoknak, akiket megajándékoztak velük.
Nyírkércs: Naponta meleg ebéd kicsiknek, nagyoknak
2005. december 10. 23:31

Reggel hétkor ölti magára a fehér köpenyt, s lát neki az aznapi menü elkészítésének a Napköziotthonos és Szociális Konyha öt dolgozója Nyírkércsen. Nem panaszkodhatnak a tétlenségre, hiszen naponta 190-200 adag ételt főznek.
|
Jóléti tó és szabadidő központ Szőlőlaposon
2006. január 8. 23:18

Még a nyáron két pályázatot nyújtott be az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programra (AVOP) a nyírmadai önkormányzat. Az egyik a település központjának fejlesztésére, a másik a szőlőlaposi jóléti tó és szabadidő központ kialakítására irányult.
Nyírmada: megszépülő faluközpont
2005. december 31. 17:44

Néhány hét alatt új arculatot öltött Nyírmada központja. A már lerakott díszburkolat, az átalakuló környezet egy újjászülető települést mutat.
Milliók fészekrakó fiataloknak
2005. december 30. 12:47

Az az idő már elmúlt, amikor természetesnek számított, hogy a szülőkkel és nagyszülőkkel közös fedél alatt kezdték életüket a fiatal házaspárok. Ma aki csak teheti önálló otthont igyekszik teremteni magának.
,,Kevés a pénzük az embereknek..”
2005. december 11. 10:14

Nagyközségi kispiac szerdán és szombaton - igazít útba egy tábla Kállósemjén központjában. A legtöbben éppen ide sietnek, vagy már hazafelé indulnak. Általában vásárolnak is, hiszen bőséges a kínálat: a ruhaneműktől a zöldségféléken át az ajándéktárgyakig, játékokig terjed a választék.
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|