A tavasz jegyében: Nyíregyházi Művészeti Hetek
2006. február 20. 22:17

Koncertek, kiállítások, balettfesztivál, mesterkurzus, művész-közönség találkozó. Mindez csupán ízlelítő a Nyíregyházi Művészeti Hetek programjából, amit március 16-a és április 2-a között rendeznek meg a szabolcsi megyeszékhelyen.
A város vendége lesz Miklósa Erika operaénekes, Perényi Eszter hegedűművész, a Szabadkai Népszínház és V. alkalommal tartják meg Tiszántúli Amatőr Klasszikus Balett Fesztivált.
Vörös bál és játék
2006. január 24. 23:37

,,Eljött az ideje annak, hogy az elmúlt évszázad sorsfordulóit színpadra vigyük, hogy közelmúltunk lassan minden problémás, vagy tragikus eseményével szembenézzünk." Ez a gondolat akár a mottója is lehetne annak az előadásnak, ami történelmünk egyik nehezen áttekinthető, zűrzavaros korszakába, az 1918-19-es események időszakába kalauzolja el a közönséget.
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács: milliárdok és tisztújítás
2006. január 1. 16:26

Csaknem hétmilliárd forint értékű támogatás odaítéléséről döntött 2005-ben különböző pályázatok keretében az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. A szervezet tavaly az alábbi decentralizált előirányzatokat hirdette meg: Települési hulladék közszolgáltatás-fejlesztés (TEHU); Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítás (UFCE); Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC).
|
Választási készülődés Baktalórántházán
2006. február 13. 19:25

Baktalórántháza országos egyéni választó-kerületi központ. E tekintetben 26 település tartozik hozzá. Ezekben a helységekben a baktai központ irányítja a választással összefüggő tennivalókat.
EU-s forró drót és uniós sarok
2006. január 2. 12:24

Friss, nyomdaillatú kiadványok és szamárfüles, salátává olvasott kötetek sorakoznak egymás mellett a városi könyvtár polcain Baktalórántházán. Aki szeret olvasni, annak igazi oázis ez a zsúfolt, 120 négyzetméteres helyiség, ahol csaknem 22 ezer könyv várja a nagyközönséget.
Milliók fészekrakó fiataloknak
2005. december 30. 12:47

Az az idő már elmúlt, amikor természetesnek számított, hogy a szülőkkel és nagyszülőkkel közös fedél alatt kezdték életüket a fiatal házaspárok. Ma aki csak teheti önálló otthont igyekszik teremteni magának.
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|